Tegnap este hazafelé menet még megálltam tankolni, és a benzinkút boltjában megütötték a szememet ilyen 100-120 forint körüli áron vesztegetett apró csokimikulások (ráadásul igazi csokiból, nem ez a tejbevonós marhaság). Úgyhogy kitaláltam, hogy veszek egy csomót, és ma én leszek az ISC Mikulás.

Reggel az irodában szerencsémre egyedül találtam Encsét, úgyhogy a többiek még nem tudták meg, hogy mivel készültem. Megkérdeztem tőle, hogy jó gyerek volt-e idén, stb, persze azt hitte csak szivatom, aztán elkerekedett a szeme amikor a zsebemből elővettem egy csokimikulást...

Aztán jött Maya, meg sorban a többiek, mindig tudtam úgy intézni, hogy egyszerre csak egy embert cserkésszek be, és a többieknek meglepetés maradjon. Persze aztán jött a cifrázás, igyekeztem bevetni a céges télapók teljes eszköztárát, "Na, Karcsika, jó voltál idén? A kollégáidtól azt hallottam, hogy sokat kellett noszogatni, amíg kijavítottad a bugokat a C2-ben!" és hasonlóak, épp csak az hiányzott már, hogy valaki megijedjen a Mikulástól és elpityeredjen.

Persze aztán a reakciók is adekvátak voltak, Encsé rajzolt az egyik táblára egy Mikulást, Zape meg elkezdte énekelni a Hull a pelyhest, pont mint a gyerekek, aki készülnek valami műsorral.